Spf tojás termelés

A kezdetek

Az SPF tojások termelésének elindítása és fejlesztése 1998 és 2020 között több fejezetben valósult meg cégünknél. Az SPF tojások termelését az amerikai AVS Bio (korábban Charles River Laboratories, CRL) szerződött partnereként végezzük. Elsőként a sátorhelyi, ezt követően az olaszi állattartó telepünket alakítottuk át SPF tojástermelésre. 

Az első tojótyúk állományokat Sátorhelyen 2000-ben, míg Olaszon 2007-ben telepítettük be. Zöldmezős beruházásként 2019-2020-ban építettük meg bólyi telephelyünket, ahol 2020-ban el is indítottuk a termelést.

Mi is az az SPF tojás, s mire használják?

Az SPF tojás olyan tojótyúk állománytól származó termékeny tojás, mely mentes az Európai Gyógyszerkönyv által meghatározott összes baromfi patogén kórokozótól. 

A mentességet minden állományunk esetén heti rendszereséggel, meghatározott számú és típusú minták vizsgálatával igazolja az amerikai partnerünk, az AVS Bio (korábban Charles River Laboratories), mely a heti eredmények alapján minősíti az állományainkat.

Az SPF tojástermelés egyedülállónak számít Közép-Európában. Az általunk megtermelt SPF tojásokat széles körben alkalmazzák alapanyagként az állatgyógyászati és humán felhasználású vakcinák előállításához, kutatás-fejlesztéshez, illetve az állatorvosi és humán diagnosztikában Európa-szerte.

A kezdetek

Az SPF tojások termelésének elindítása és fejlesztése 1998 és 2020 között több fejezetben valósult meg cégünknél. Az SPF tojások termelését az amerikai Charles River Laboratories (CRL) szerződött partnereként végezzük. Elsőként a sátorhelyi, ezt követően az olaszi állattartó telepünket alakítottuk át SPF tojástermelésre. 

Az első tojótyúk állományokat Sátorhelyen 2000-ben, míg Olaszon 2007-ben telepítettük be. Zöldmezős beruházásként 2019-2020-ban építettük meg bólyi telephelyünket, ahol 2020-ban el is indítottuk a termelést.

Mi is az az SPF tojás, s mire használják?

Az SPF tojás olyan tojótyúk állománytól származó termékeny tojás, mely mentes az Európai Gyógyszerkönyv által meghatározott összes baromfi patogén kórokozótól. 

A mentességet minden állományunk esetén heti rendszereséggel, meghatározott számú és típusú minták vizsgálatával igazolja az amerikai partnerünk, a Charles River Laboratories, mely a heti eredmények alapján minősíti az állományainkat.

Az SPF tojástermelés egyedülállónak számít Közép-Európában. Az általunk megtermelt SPF tojásokat széles körben alkalmazzák alapanyagként az állatgyógyászati és humán felhasználású vakcinák előállításához, kutatás-fejlesztéshez, illetve az állatorvosi és humán diagnosztikában Európa-szerte.

A termelés folyamata

Ahhoz, hogy az Európai Gyógyszerkönyv követelményeinek megfeleljenek állományaink, a madarakat teljesen izolált, szűrt levegővel ellátott és túlnyomással üzemelő ólakban, nagyon szigorú technológiai és minőségbiztosítási rend szerint tartjuk. A megtermelt tojásokat folyamatosan gyűjtjük, feldolgozzuk, igény esetén előkeltetjük és csomagoljuk. A feldolgozás folyamán a friss tojásokat fertőtlenítjük, pihentetjük, az előírásoknak megfelelően válogatjuk, majd a minden minőségi kritériumnak megfelelő tojásokat súlykategóriánként osztályozzuk.

Amennyiben partnereink előkeltetés nélkül kérik a tojást, úgy az osztályozást követően csomagoljuk és szállításig az előírt körülmények között tároljuk. Ha partnereink előkeltetve kérik a tojást, úgy az osztályozást követően a tojások keltetőgépbe kerülnek. Az előkeltetés végén a tojásokat lámpázzuk és a megfelelő életképességű és fejlődési stádiumban lévő embrionált tojásokat becsomagoljuk.

Szállítás, mennyiség és kereskedelem

Mind az előkeltetett, mind pedig az előkeltetés nélkül csomagolt tojásokat saját, speciálisan átalakított, hűthető/fűthető gépjárművekkel szállítjuk ki partnereink részére Európa egész területén. A megtermelt tojások kereskedelmével teljes egészében az amerikai Charles River Laboratories vállalat foglalkozik.

Éves szinten a rotáció függvényében 9-10 millió tojást termelünk. Jelenleg három könnyűtestű tojótyúk genetikával dolgozunk, amelyek kiváló minőségű és fehér héjú tojásokat termelnek.

A termelés folyamata

Ahhoz, hogy az Európai Gyógyszerkönyv követelményeinek megfeleljenek állományaink, a madarakat teljesen izolált, szűrt levegővel ellátott és túlnyomással üzemelő ólakban, nagyon szigorú technológiai és minőségbiztosítási rend szerint tartjuk. A megtermelt tojásokat folyamatosan gyűjtjük, feldolgozzuk, igény esetén előkeltetjük és csomagoljuk. A feldolgozás folyamán a friss tojásokat fertőtlenítjük, pihentetjük, az előírásoknak megfelelően válogatjuk, majd a minden minőségi kritériumnak megfelelő tojásokat súlykategóriánként osztályozzuk.

Amennyiben partnereink előkeltetés nélkül kérik a tojást, úgy az osztályozást követően csomagoljuk és szállításig az előírt körülmények között tároljuk. Ha partnereink előkeltetve kérik a tojást, úgy az osztályozást követően a tojások keltetőgépbe kerülnek. Az előkeltetés végén a tojásokat lámpázzuk és a megfelelő életképességű és fejlődési stádiumban lévő embrionált tojásokat becsomagoljuk.

Szállítás, mennyiség és kereskedelem

Mind az előkeltetett, mind pedig az előkeltetés nélkül csomagolt tojásokat saját, speciálisan átalakított, hűthető/fűthető gépjárművekkel szállítjuk ki partnereink részére Európa egész területén. A megtermelt tojások kereskedelmével teljes egészében az amerikai AVS Bio (korábban Charles River Laboratories) vállalat foglalkozik.

Éves szinten a rotáció függvényében 9-10 millió tojást termelünk. Jelenleg három könnyűtestű tojótyúk genetikával dolgozunk, amelyek kiváló minőségű és fehér héjú tojásokat termelnek.

az Spf tojás

Az SPF tojás egy olyan tojótyúk állománytól származó termékeny tojás, amely mentes az európai gyógyszerkönyv által meghatározott összes baromfi patogén kórokozótól

CRL - PROPHYL együttműködés

Az amerikai partnerünkkel folytatott több, mint 20 éves közös munka egy olyan szoros kapcsolatot eredményezett, amely segíti mind cégünk, mind az amerikai fél folyamatos fejlődését és kölcsönös együttműködését. 

Ők biztosítják számunkra az utánpótlás állományokhoz az SPF státuszú tenyésztojást, folyamatosan minősítik állományainkat és gondoskodnak a felhasználók részére történő értékesítésről. A mentességet minden állományunk esetén heti rendszereséggel, meghatározott számú és típusú minták vizsgálatával igazolják a CRL amerikai laboratóriumaiban.

AVS Bio - PROPHYL együttműködés

Az amerikai partnerünkkel folytatott több, mint 20 éves közös munka egy olyan szoros kapcsolatot eredményezett, amely segíti mind cégünk, mind az amerikai fél folyamatos fejlődését és kölcsönös együttműködését. 

Ők biztosítják számunkra az utánpótlás állományokhoz az SPF státuszú tenyésztojást, folyamatosan minősítik állományainkat és gondoskodnak a felhasználók részére történő értékesítésről. A mentességet minden állományunk esetén heti rendszereséggel, meghatározott számú és típusú minták vizsgálatával igazolják az AVS Bio amerikai laboratóriumaiban.

Ahhoz, hogy a mentességet az állomány teljes életciklusa alatt biztosítani tudjuk, nagyon speciális tartási körülményeket kell fenntartani az állomány számára, amely magas szintű technológiát és minőségbiztosítási rendszert, speciális szaktudást, fokozott járványvédelmet és rendkívüli munkatársi odafigyelést kíván

Felhasználás

Felhasználóink különböző oltóanyagtermelő multinacionális vállalatok, diagnosztikai intézetek, kutató laboratóriumok, ahol elsősorban humán- és állatgyógyászati vakcinák előállítására használják fel tojásainkat.

A mi tojásainkon termelnek olyan világszerte felhasznált oltóanyagokat, mint a sárgaláz, influenza, kullancs encephalitis, veszettség és számos, baromfi betegség elleni vakcina, de SPF tojás eredetű szöveten állítanak elő egyes daganatos betegségek kezelésére szánt készítményeket is.